|
|
Tisztelt
Partnerünk!
Cégünk a HUNGARO-KÁBEL Beruházó és Fővállalkozó Rt 1992-ben
alapított társaság, amely elsősorban távközlési hálózatok, adatátviteli
rendszerek tervezésére, kivitelezésére jött létre.
Tevékenységünk 2000. évben kibővült az optikai hálózatok és helyi hálózatok
fenntartásával.
E tevékenységi körbe a 25-ös és a 88-as góc körzetekben
közel 120.000 előfizetői szolgáltatást biztosító távközlési
hálózat komplex fenntartása valamint az 1-es, 24-es, 25-ös, 27-es,
28-as , 33-as, 57-es, 62-es, 63-as, 88-as góckörzetekben közel 3.700
km optikai kábel fenntartása tartozik.
A fenntartási, hibaelhárítási feladatok folyamatos ellátása érdekében
állandó diszpécser szolgálatot és hibaügyeletet biztosítunk.
Cégünk a vezetékes távközlési, adatátviteli hálózatok létesítéséhez –
az elképzeléstől az üzemeltetésig - jól képzett, több éves szakmai gyakorlattal
bíró szakember gárdával rendelkezik
Tervezői divíziónk: a Hírközlési Főfelügyelet
által vezetett Távközlési Tervező Szervezetek nyilvántartásában, tervezőink,
szakértőnk a Magyar Mérnöki Kamara nyilvántartásában is szerepelnek.
Felkészültségük alapján a Megrendelői igényeket – tanulmánytervek, kiviteli
tervek, engedély tervek készítése, jóváhagyatása – teljes körűen el tudják
végezni.
Megrendelői igény esetén - hivatalosan bejegyzett dolgozóinkkal - távközlési
hálózatok beruházását bonyolító műszaki ellenőrzést is végzünk.
A logisztikai rendszerünk: alkalmas a Megrendelők által
biztosított anyagok kezelésére, illetve a komplett, kulcsrakész szállítás
esetén a szükséges anyagok beszerzésére, tárolására és központi nyilvántartására.
A kivitelezést végző divízióink szakképzett, nagy gyakorlattal
rendelkező dolgozókkal végzik munkájukat az:
- · országos gerinc optikai hálózatok
- · a góc körzeti optikai hálózatok
- · a szolgáltatók által kiemelten kezelt nagy fogyasztók optikai összeköttetést
biztosító adatátviteli hálózatok
- · góc körzeteken belüli helyi hálózatok alépítmények léges és földalatti
kábelépítések
- · előfizetők bekapcsolása területén.
A fenntartást végző divízióink szakemberei :
- · a 25-ös és a 88-as góckörzetben lévő közcélú távközlési hálózat
komplex fenntartását,- hiba és zavarelhárítás, tervszerű megelőző karbantartás,
hálózatfelújítás, szakfelügyelet biztosítás – a távbeszélő központoktól
az előfizetőig,
- · a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság megbízásából a Ferihegyi
repülőtéren lévő zártcélú távközlési hálózat fenntartását és hibaelhárítását
,
- · a NOVACOM Távközlési Kft. megbízásából közcélú optikai hálózat fenntartását,
hibaelhárítását,
- · a Vivendi Telecom Hungary országos gerinc optikai hálózata valamint,
a csoporthoz tartozó DÉLTÁV Rt., DIGITEL 2002 Rt, JÁSZTEL Rt, Bakonytel
Rt , Dunatel Rt, Egomcom Rt, KisdunaCom Rt. területén lévő körzet optikai
hálózat hibaelhárítását , fenntartását,
- · Siemens budapesti üzleti kommunikációs optikai hálózat fenntartását
végzik.
A HUNGARO-KÁBEL Rt a fenti feladatok elvégzéséhez szükséges technikai
eszközökkel rendelkezik:
- szállítóeszközök (tehergépkocsik, kábeldob szállítók, utánfutók,
stb.)
- személyszállítás (furgonok, személygépkocsik)
- szükséges kiegészítő, speciális gépkocsik (mérőkocsik)
- nehéz munkagépek (árokásók, mélyásó exkavátorok)
- hálózatépítés eszközei (kompresszorok, aszfaltvágók, döngölők,
áramfejlesztők, stb.)
- hálózatszerelés eszközei (optikai szálhegesztők, optikai reflektométerek,
beiktatásos csillapításmérők, fénytelefonok, stb.)
A műszaki igazgatóság keretien belül tevékenykedő projekt managerek,
építésvezetők sok éves hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező,
távközlési hálózatépítésben jártas, a hálózat fenntartási, karbantartási
feladatok ellátására alkalmas szakemberek.
A felmerült igények alapján a HUNGARO-KÁBEL Rt elvégzi a kapcsolástechnikai,
illetve adatátviteli berendezések telepítését, az épületen belüli, strukturált
hálózatok kiépítését.
Néhány szóval szeretnénk ismertetni azt a szabadalmi védettség alatt
álló eljárásunkat, melyet az optikai kábelek beúsztatásánál alkalmazunk:
A találmány optimális áramlási és nyomásviszonyokat hoz létre a csatlakozó
térben, így a víz áramoltatásával lehetővé teszi az optikai kábelek sérülésmentes
bejuttatását LPE védőcsövekbe. Ezzel az eljárással 1992. májusától 2000.
év végéig Magyarországon több mint 5.800 km kábelt úsztattunk már be.
A módszer amellett, hogy költségkímélő, biztosítja az elvégzett munka
magas színvonalát, minőségét, megfelel a környezetvédelmi és távközlési
technológiai előírásoknak is.
A jövő egyik kulcskérdése a határidőre történő munkavégzés és az a minőségbiztosítási
rendszer, amely megfelel az Európai Unió elvárásainak is. Ezért társaságunk
az EN ISO 9001:1994 szabványnak megfelelő minőségügyi rendszert vezetett
be és alkalmaz. Ez a rendszer 1998-ban tanúsítást nyert. A2001.08. havi
felülvizsgálat alapján bevezetésre került az EN ISO: 9001:. 2000 Minőségbiztosítási
rendszer.
A kábelbeúsztatás sematikus rajza:
Magyarországon az elfogadott
szállítási hossz 2.000 m. A módszerrel napi 4.000-10.000 méternyi kábelt
lehet rendeltetési helyére juttatni.
Leírás |
Eljárás |
Hagyományos |
Levegő befúvásos |
Úsztatás |
Legnagyobb egyben behúzható hossz |
150 – 200 m |
1000 m |
2000 – 6000 m |
Kábelcsere esetén kihúzás - kiúsztatás |
150 – 200 m |
- |
2000 – 6000 m |
Üzem alatti kábel továbbmozgatása |
- |
- |
0 – 4000 m |
Környezeti hatás |
- |
van (a síkosítás* miatt) |
nincs |
Személyzet |
8 fő |
5 fő |
3 fő |
Napi teljesítmény |
2000 m |
4000 m |
10000m |
Védőcső megnyitása szükséges |
igen |
igen |
nem |
Megnyitás költségei (Ft-ban), megközelítőleg |
30000,- Ft |
6000,- Ft |
- |
Védőcső helyreállítása szükséges |
igen |
igen |
nem |
Helyreállítás költségei (Ft-ban) |
3000,- Ft |
18000,- Ft |
- |
A kábelre ható mechanikai erők nagysága |
60 kg |
előre nem látható** |
- |
* A súrlódás csökkentése érdekében sampont és szilikon
olajat használnak.
** Különleges esetben a húzóerő előre nem látható mértéke
a kábel sérülését okozhatja.
Tevékenységünket folyamatosan bővítjük, jelenleg a távközlési
hálózatok építéséhez szükséges anyagok gyártásával, kereskedelmével, illetve
gépek, eszközök bérbeadásával is foglalkozunk.
|